udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 31 találat lapozás: 1-30 | 31-31

Névmutató: Lipatti, Dinu

2001. február 19.

A Szent-Györgyi Albert Társaság /Szatmárnémeti/ febr. 1-jén megtartott közgyűlésén úgy döntött, hogy az utóbbi években kifejtett zenei, művészetszervező tevékenységéért Fátyol Rudolf hegedűművésznek, a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatójának ítéli a Szent-Györgyi Albert Emlékportrét. A hagyományoknak megfelelően, az Emlékportré átadására az ünnep előestéjén, 14-én kerül sor. Az Emlékportré ezúttal Tarczy Istvánnak, a Harag György Társulat díszlettervezőjének alkotása. /Szent-Györgyi Albert Társaság: Közlemény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 19./

2005. október 18.

Az egy éve elhunyt világhírű hegedűművész, Ruha István tiszteletére Antonio Vivaldi Négy évszak című művét vezényelte október 16-án, vasárnap Nagykárolyban Fátyol Rudolf, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója. A 28. Szatmári Zenei Napok egyik kiemelkedő eseményének számító koncerttel a főszervező a város neves szülöttjének – egyben nagybátyjának – állított emléket. Fátyol elmondta: az idei külföldi turnék után szívesen játszik idehaza a filharmónia. /Konglovits Éva: Ruha emlékezete Szatmárnémetiben. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

2006. augusztus 21.

Könyvvásár, gyermekprogramok, népzenei előadások, képzőművészeti és fotókiállítások garmadája fogadta az elmúlt hét végén mindazokat, akik a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokra látogattak. Augusztus 18-án a Szent István Kör jubileumi emlékülését tartották, este a Dinu Lipatti Filharmónia termében Varga Attila országgyűlési képviselő, az Identitas Alapítvány elnöke hivatalosan is megnyitotta a „magyarok közös ünnepét”. Másnap íjászbemutató és a papírhajtogatás művészeteként ismert origami csalogatta a gyermekeket a székesegyház előtti térre. A Mare Temporis – Történelmi Hagyományokért Alapítvány tagjai reneszánsz tánc- és ruhabemutatóval nyűgözték le a közönséget. Őket a páncélos lovagok követték a színpadon. A Partiumi Magyar Napok rendezvényei egy időben több helyszínen is zajlottak: a Nyári Színházban a debreceni Csokonai Színház Operettgáláját élvezték a műfaj kedvelői, a főtéri nagyszínpadon felnőtt- és gyermektánccsoportok ropták, majd fúvószenekar és mazsorettek következtek. Augusztus 20-án a Székesegyházban celebrált ünnepi szentmise záróakkordjaként Szent István szobrát is megkoszorúzták. A Szatmári Polgári Találkozó helyszíne idén is a Kossuth-kert volt, ahol egész napos gyermekprogramokkal, sakkversennyel, magyar nép- és könnyűzenével várták a látogatókat. – Valószínűleg idén is mintegy 25 ezren voltak a Partiumi Magyar Napokon – összegzett Kovács Jácint, az egyik főszervező. A háromnapos ünneplés Ruha István-emlékkoncerttel, valamint a Bergendy együttes szabadtéri bulijával zárult. /Varga Blanka Ildikó: Ezreket vonzott a régió ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./ Augusztus 19-én a Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben, az Art Caffé kávézóban Végh Béla főiskolai adjunktus dr. Czira Árpád: Menekülés a szibériai fogságból, 1914–1916 könyvét mutatta be Szatmárnémeti régi főterén az egész napos rendezvények közül nem hiányozhatott a partiumi mesterségek utcája sem. Megjelentek a magyarországi és a helyi magyar sajtó képviselői is, a Szatmári Magyar Hírlap, a Szatmári Friss Újság, az Új Magyar Szó és a Duna TV. Látható volt az EKE természetfotó–kiállítása, továbbá a Szatmári Alkotóház képzőművészeti kiállítása, Fazekas József Tamás fotóművész kiállítása és Az erdélyi szászok című viselet– és fényképkiállítása a Szatmár Megyei Múzeumban, illetve a Művészeti Múzeumban. /Szappanos Andrea: Könyvbemutató, kiállítások, gyermekprogramok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 21./

2007. november 26.

November 24-én rendezvénysorozattal ünnepelte a Református Gimnázium a szatmárnémeti református oktatás 450 éves évfordulóját. Az ünnepség Tőkés László püspök igehirdetésével kezdődött volna a Láncos-templomban, azonban az utolsó percekben lemondta le az ünnepségen való részvételét. Az istentisztelet és a köszöntők után, ünnepi műsor következett, amelyet a Református Gimnázium nemrégiben végzett diákjai adtak elő. Az ünneplők ezután átvonultak a gimnáziumba, ahol az előcsarnokban megtörtént az évfordulóra készített tábla leleplezése, majd pedig a református oktatás emléktárgyaiból összeállított kiállítás megnyitója. Délután a harmadik helyszínen, a Dinu Lipatti Filharmóniában folytatódott az ünnepség. Ekkor az iskola diákjai egy részletet adtak elő Páskándi Géza „Tornyot választok” című művéből, ami után díszoklevelek átadására került sor. /A szatmárnémeti református oktatás 450. évfordulóját. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 26./

2008. szeptember 25.

Szatmárnémetiben szeptember 26-a és október 23-a között lesznek idei Szatmári Zenei Napok. Idén is várnak érdeklődőket a szomszédos magyarországi településekről. Fátyol Rudolf, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója elmondta, a szatmári közönség mindig hatalmas érdeklődést mutat a rendezvény iránt. Szeptember 28-án Ruha István nagykárolyi hegedűművészre emlékeznek. A fesztivál történetében másodszor rendezik meg a Ruha István nevét viselő nemzetközi tehetségkutató versenyt. /Végh Balázs: Őszi harmóniák. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./

2008. november 25.

Podolyák Vilmos festményeiből nyílt kiállítás november 24-én Szatmárnémetiben a Dinu Lipatti Filharmóniában. Az alkotó /sz. Sárközújlak, 1943/ 1970 és 1976 között a szatmárnémeti Északi Színház díszlettervezőjeként dolgozott, majd 1993-ig Nagybányán élt és alkotott, később újra Szatmárnémetiben telepedett le. /Podolyák-tárlat nyílt tegnap. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 25./

2009. október 9.

Nemrég látott napvilágot egy kiadvány, mely bemutatja Románia szellemi-kulturális elitjét. A könyvben 150 személy szerepel, akik között művészek, irodalmárok, tudósok, illetve olyan emberek kaptak helyet, akik a szerzők szerint az ország legjelesebb alkotói közé tartoznak A listát elsősorban három elismert intézmény, a Bukaresti Egyetem, a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémiai Társaság jelölései alapján állították össze. A kitüntetettek között szerepel egy Szatmár megyei személyiség is: dr. Fátyol Rudolf hegedűművész, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója. A kiadvány megjelenésének alkalmából Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnök, valamint Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester a sajtó nyilvánossága előtt köszöntötte Fátyol Rudolfot. /Babos Krisztina: Elismerés dr. Fátyol Rudolfnak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 9./

2010. február 12.

Szatmári szerzők kiadványai
Szatmár megye — Szatmári szerzők kiadványaiból XI. alkalommal nyílt kiállítás február 12–én, az esemény helyszíne a Dinu Lipatti Filharmónia volt. A szatmári 2009–es könyvkiadásról készült tájékoztató füzetben 187 kiadványt soroltak fel a szerkesztők.
Szatmári szerzők kiadványaiból XI. alkalommal nyílt kiállítás február 12–én, az esemény helyszíne a Dinu Lipatti Filharmónia volt. A szatmári könyvkiadásról készült tájékoztató füzetben 187 kiadványt soroltak fel a szerkesztők. A seregszemlén többek között — a teljesség igénye nélkül — a következő kötetekbe lapozhatott bele az érdeklődő: Aszatmárnémeti ferencesek könyvtára; A Kálvária–templom; Isten ígéjének szolgái: Lelkészi életpályák a Szatmárnémeti Református Egyházközség történetében; Ökumenikus Imaheti Olvasókönyv; Az Úr imája: Gondolatok a Miatyánkról; Vetés és aratás; Magvak a jövőnek: A Pusztadaróci Református Egyház története; Az Atyai Református Egyházközség története; vagy A Németi Református Egyház iskolájának története. Forrás: erdon.ro

2010. március 22.

Kárpát–medencei matematikusok
Szatmárnémeti – Hétvégén Szatmárnémetiben tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny döntőjét, mely eredményhirdetése hétfőn volt.
Hétfőn délelőtt a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia nagytermében tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny ünnepélyes díjkiosztóját. A Kárpát–medencében magyarul tanuló középiskolás diákok számára megrendezett versenyen közel 200 versenyző mérte össze tudását. A verseny nemzetközi szakaszát első alkalommal tartották meg szatmárnémetiben, melynek megszervezését a megyeközpont három magyar tannyelvű középiskolája — Református Gimnázium, KölcseyFerenc Főgimnázium, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont — vállalta magára. A díjak kiosztása előtt a Hám János Iskolaközpont Adoremus diákkórusa az iskola Históriás együttesével közös produkciót mutatott be: megzenésített keresztutat. Ezt követően Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket, mint volt matematika–fizika szakos diák. Elmondta, szerinte nemcsak a verseny fontos ezalkalommal, hanem az is, hogy több ország szakemberei tudnak találkozni, valamint biztos abban, hogy a diákok körében is kötődtek barátságok. Kereskényi Gábor Szatmárnémeti alpolgármestere hozzátette, hogy a megyeközpontban az elmúlt hétvégén két olyan rendezvény is volt, mely összefogja a Kárpát–medence magyarságát. A szóban forgó matematikaverseny mellett a Kárpátalja Expressz is megállt Szatmárnémetiben. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes elmondta, hasonló nagyságú kárpát–medencei találkozóra Szatmárnémetiben 1605 óta nem került sor. Majd dr. András Szilárd a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, egyben a nemzetközi matematika verseny zsűrijének elnöke értékelte a diákok munkáját. A korábban versenyzőként is szereplő adjunktus elmondta, a verseny rangját bizonyítja, hogy a korábbi résztvevők közül számos kutató került ki. A díjazottak az elismerő oklevelek mellett különböző különdíjakat is kaptak, mint a legeredményesebb erdélyi–, kárpátaljai–, szatmári– lánynak járó különdíj, a legtürelmesebb feladatmegoldó stb. A legjobb eredményt elérő erdélyi diákok a tanügyminisztérium oklevelét vehették át, mely bejutást biztosít hasonló profilú egyetemekre. Emellett Sógor Csaba RMDSZ–es európai parlamenti képviselő közösen Gál Kinga magyarországi– és Mészáros Alajos felvidéki európai parlamentiképviselőkkel brüsszeli kirándulást ajánlottak fel a régiók legjobb eredményeit elérő diákjai számára. Forrás: erdon.ro

2010. július 15.

Kevesebb pénz jut a kultúrára, a legtöbb városban leépítések következnek
Eredeti megoldást találtak Szatmár megyében a közintézmények költségcsökkentései miatt szükségessé vált elbocsátások elkerülésére: a Szatmár megyei önkormányzat átadta a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia és az Északi Színház felügyeleti jogát a partiumi megyeközpontnak. Erről tegnap Csehi Árpád Szabolcs, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint ez az intézkedés mind a város, mind pedig a megye javára válik.
„A hónap elején napvilágot látott egy olyan kormányhatározat, amely megszabja, hogy az önkormányzatoknak a lakosság arányában maximálisan hány alkalmazottja lehet. A város szinte valamennyi kulturális intézménye a megyének van alárendelve, így nekik nagyon sok embert kellene elbocsátaniuk. Mivel hozzánk csak a kultúrház tartozik, átvesszük a színházat és a filharmóniát is, így mindkét önkormányzat belefér az új rendelet megszabta keretbe” – magyarázta Ilyés. A szatmárnémeti színháznak jelenleg 135, a filharmóniának pedig 63 állandó alkalmazottja van. Ilyés információi szerint egyébként a temesvári színháznál leépítések várhatóak, Arad egyik legrégebbi kórusát pedig felszámolják. „Szatmáron minden a régi marad” – tette hozzá a városvezető. A Szatmár megyei önkormányzat hatáskörében a megyei könyvtár, a megyei múzeum, a Művészeti Alkotóház és a Népi Hagyományok Háza marad.
Nagyvárad: fájdalmas lesz
Gavrucza Tibor, a Bihar Megyei Tanács kulturális bizottságának elnöke arra számít, hogy igen érzékenyen érintheti a rendelkezés a megyei művelődési intézményeket. „Attól tartok, nagyon fájdalmas lesz” – fogalmazott a református lelkipásztor. A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi Állami Színház, a filharmónia, a megyei könyvtár, illetve az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház is. Gavrucza tudomása szerint összesen mintegy hetven embert kellene elbocsátani a művelődési intézményekből – ez anynyi, mint a filharmónia román és magyar néptánccsoportja, a Crişana és a Nagyvárad együttvéve. Ezeket természetesen nem szüntetik meg a rendelkezés miatt, inkább megpróbálnak egyéb megoldásokat keresni.
Maros megyében a Nemzeti Színház a művelődési minisztérium finanszírozását élvezi, a többi 11 művelődési intézmény a megyei önkormányzathoz tartozik. A megyei tanács alelnöke, Szabó Árpád lapunknak elmondta: „Még nem tárgyaltunk külön arról, hogy mi lesz a sorsa a kulturális intézmények alkalmazottainak. A kormánynak, a szaktárcáknak mindenképpen figyelembe kell venniük, hogy kulturális szempontból egyáltalán nem egyformák a megyék. Például nincs mindenütt filharmónia”. Szabó elmondta, a Kultúrpalota, az ifjúsági színház, az állami zenekar és énekkar mellett a megyének két kulturális lapot is el kell tartania: a Látót és a Vatrát, ezenkívül ott vannak a más megyékben is létező intézmények. „Úgy gondoljuk, hogy ha a megyei tanács felvállalta ezeknek az intézményeknek a finanszírozását, akkor ezt folytatni kell. Egyelőre nem foglalkoztunk külön a művelődési intézményekben esedékes létszámcsökkentéssel, és arról sincs szó, hogy a városi önkormányzat átvegyen intézményeket” – mondta Szabó.
Csíkszeredában egyelőre nem sikerült konkrét döntést hozni az önkormányzat alkalmazottainak ügyében, hiszen megnehezítik a helyzetet a város fennhatósága alá tartozó kulturális intézmények: a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Minden területen megvizsgáljuk a helyzetet, és igyekszünk azonosítani azon személyeket, akiknek a munkáját átháríthatjuk teherbíróbb kollégáinkra” – magyarázta a város alpolgármestere, Antal Attila. Amint kiderült, az új törvény miatt komoly bevételkiesésre számíthat az önkormányzat, hiszen a fővárosból előirányzott pénzösszeg nem lesz elegendő arra, hogy a művelődési intézmények alkalmazottait kifizessék, az esetleges leépítések miatt azonban félő, hogy nem lehet fenntartani az intézményeket. „A hivatali apparátusba bőven beleférünk, csupán a kulturális intézmények okoznak fejtörést” – fejtette ki az elöljáró, aki a társulatok vezetőivel és tagjaival is tárgyalt a kialakult helyzetről. Az alpolgármester a Krónikának elmondta: Kelemen Hunor kulturális miniszter tanácskozni szeretne a jelenlegi csíkszeredai helyzetről és arról, hogy hogyan érinti a kormányrendelet a helyi kulturális intézményeket. Erre a beszélgetésre várhatóan jövő hét elején kerülne sor Bukarestben.
Sepsiszentgyörgy: nem átszervezés, pénz kell
A sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz tartozó kulturális intézményeknél nincs kényszerhelyzet, az ott dolgozók létszáma beilleszkedik a törvény által megszabott keretbe, így nem kell senkit elbocsátani vagy átcsoportosítani, mondta a Krónikának Sztakics Éva alpolgármester. A város tartja fenn a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu színházat, a Kónya Ádám Művelődési Házat és részben a Kovászna megyei önkormányzathoz tartozó Háromszék Táncegyüttest is a város finanszírozza. A város által fenntartott három művelődési intézményben összesen mintegy 130-an dolgoznak, ezzel nem lépik át a törvény által megszabott keretet. Idén a kulturális intézmények költségvetését a tavalyhoz képest 15 százalékkal csökkentette az önkormányzat, a Tamási Áron Színház 2,6 millió lejből, míg az Andrei Mureşanu-teátrum 800 ezer lejből gazdálkodhat. A tanács nem a produkcióra szánt összeget, hanem a béralapot csökkentette. A magyar teátrum dolgozói a költségvetés megnyirbálása miatt három hónapos készenléti szabadságra kényszerültek, június 24-től szeptember 24-éig, ezalatt a fizetésük 75 százalékát kapják, és a munkaadó nem fizeti utánuk a járulékokat és az adókat. Erre a lépésre azért volt szükség, mert különben ősztől nem tudták volna biztosítani a fizetéseket. A béreket így is csak akkor tudják az év végéig kiadni, ha megkapják a megígért 150 ezer lej költségvetés-kiegészítést. A sepsiszentgyörgyi volt az egyik olyan színház, ahol belevágtak az átszervezésbe: a 103 állásból 88 maradt, ebből jelenleg 81 van betöltve. A városi rendezvényszervező iroda létrehozásával sikerült állásokat átcsoportosítani, a nyugdíjas színészek szerződése pedig megszűnt. Ugyanakkor a Tamási Áron Színház sikeresen alkalmazta a színházi törvényben rögzített új értékelési- és bérszámolási módszert. A román színház is takaréklángon működik, Horaţiu Mihaiu igazgató is költségvetés-kiegészítésben reménykedik, számításaik szerint még legalább 25 ezer lejre lenne szükségük ebben az évben.
A Kovászna megyei önkormányzattól és az alárendelt intézményektől a közeljövőben összesen 108 alkalmazottat kell elbocsátani. Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, az alárendelt művelődési intézményeket – a Bod Péter-könyvtárat, a Székely Nemzeti Múzeumot, a Háromszék Táncegyüttest, a Népművészeti Iskolát – is érinti a létszámcsökkentés. Egyelőre nem tudják pontosan, melyik intézményben hány munkatárstól lesznek kénytelenek megválni, hogy minimális legyen az átszervezés negatív hatása, hangsúlyozta Tamás. Krónika (Kolozsvár)

2010. október 27.

Húsz éve alakult
Szatmár megye — Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete ez év novemberében ünnepli megalakulásának húsz éves évfordulóját. A szervezet születésnapja alkalmából november 13–án, a Szatmárnémeti Északi Színházban elismerésben részesülnek azok a személyek, akik kiemelkedő tevékenységet folytattak a szervezetépítés terén.
Az esemény keretén belül fellép a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes, valamint elismerésben részesülnek azok a személyek, akik az elmúlt két évtizedben kiemelkedő tevékenységet folytattak a szervezetépítés terén. Ugyancsak a húsz éves évfordulókapcsán november 14–én, vasárnap 18 órai kezdettel a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében Lajkó Félix hegedűvirtuózt hallgathatják meg az érdeklődők — tájékoztatott a szatmárnémeti szervezet elnöke, Kereskényi Gábor. erdon.ro

2011. május 15.

Tovább hordozzuk örökségét
Szimpózium Scheffler János emlékére 
A szatmári püspökség és a Vasile Goldiº Egyetem tanárainak közös szervezésében május 6-án Scheffler János - hûség és áldozat címmel tartott szimpózium Scheffler János püspök személyét és mártíromságát volt hivatott bemutatni, ismertetve a kor sajátosságait, illetve a kommunista béklyó szorításában szenvedõ egyház és egyházfik megalkuvás nélküli lelkületét.
A rendezvény Schönberger Jenõ püspök köszöntõjével vette kezdetét a Dinu Lipatti Filharmóniában, amelyben az egyházmegye örömének és büszkeségének adott hangot, hogy egy ilyen kis közösség a világegyháznak tudott adni egy olyan embert, aki a huszonegyedik század keresztényei számára örök példa tud lenni tiszta jellemével, hûségével, hitével és engedelmességével. Csehi Árpád megyei tanácselnök beszédében a boldoggá avatás eseményének fontosságát emelte ki: Napjainkban különösen fontos, hogy áldozatos munkája és élete példaértékûvé váljon mindannyiunk számára a szeretet önzetlen megélésében és a hit buzgó gyakorlásában egyaránt. ?ppen ezért Scheffler János boldoggá avatása az egyik legjelentõsebb esemény Szatmár megye történelmében. Olyan jelentõségteljes esemény, amelynek során óhatatlanul emlékezetünkbe véssük, hogy a történelmünk jeles eseményeinek nem szabad a feledés homályába veszniük, ezeket lelkületünkben õrizve a jövõ nemzedékek számára is tovább kell örökítenünk.
A rendezvény további részében elõadások következtek, így dr. Mircea Teodoru egyetemi tanár a huszadik század vértanúiról, a kommunista elnyomásról; Román János, a Kálvária-templom román közösségének plébánosa a boldoggá avatás fogalmáról és lefolyásáról; Maria Reiz, a Johann Ettinger német tannyelvû elméleti líceum igazgatója pedig a püspök példamutató tanító és tanár jellemérõl beszélt.
A szimpózium második felében Reszler Mihály nagykárolyi fõesperes Scheffler János életét mutatta be; dr. Gheorghe Toduþ a Kulturális ?rökség Igazgatóságának részérõl a vértanú hõsiességét emelte ki és mutatott rá példaként a jelenlegi és eljövõ generációknak; dr. Claudiu Porumbãcean egyetemi tanár a kommunista elnyomás alatti egyházüldözés módszereire és áldozatainak lelkületére hívta fel a figyelmet; dr. Bura László történész pedig Scheffler János egyenes jellemét emelte ki, amely nem tûrte a megalkuvást, hanem inkább a mártírhalált választotta.
Ilyés Gyula polgármester a szimpózium végén szólt a hallgatósághoz. Hangsúlyozta, a közelgõ boldoggá avatással Scheffler János áldozatára emlékezünk, aki személyében egy egész közösség szenvedését hordozta és vitte mártírhalálig. Az õ és a sorsában osztozó sokak hõsies magatartása nem volt hiábavaló, hiszen a késõbbi nemzedékek lelkületükben, jellemükben hordozzák tovább örökségüket és adják át gyermekeiknek.
A rendezvény elején, a szünetben és a szimpózium végén is komolyzenei pillanatokkal örvendeztette meg a közönséget Marius Boroº tenor és a Kálvária-templom Adoremus kórusa Balaskó Balázs zongorista közremûködésével és Kuki Zsolt vezényletével.
Józsa János
Vasárnap (Kolozsvár)

2011. szeptember 27.

Szatmári Zenei Napok
Szeptember 29 és október 27 között rendezik meg a XXXIV. Szatmári Zenei Napokat. A rendezvényről Fátyol Rudolf hegedüművészt, a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatóját kérdeztük.
— Nagy öröm számunkra, hogy az idén is megtudjuk szervezni a Szatmári Zenei Napokat — tájékoztat Fátyol Rudolf. — Kevés pénzből egy olyan koncertsorozatot hozununk létre, melyben mindenki megtalálja azt a műfajt, amit a szívéhez közelebb érez. Lesznek szimfónikus és vokálszimfónikus hangversenyek, szóló– és kamara–estek, visszatérő hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével. Ilyen az osztrák Rudolf Leopold gordonkaművész, az izráeli Yaron Hasson gitárművész, meghívtuk az Enescu–fesztivál sikerel műsorait, például azt a zenés–verses előadást, melyben közreműködik Victor Rebenciuc színművész és a Manoleanu házaspár. Liszt Ferenc év lévén lesz három Liszt–est: a Csendes–házaspár, valamint Hámori Máté és Duffek Mihály közreműködésével.
Ruha–emlékverseny
— A Szatmári Zenei Napok keretében rendezik meg a Ruha István Nemzetközi Hegedű Versenyt — folytatja Fátyol. — Halála előtt két alkalommal azt követően most harmadik alkalommal rendezzük meg a versenyt, melynek az a különlegessége, hogy a mester most lenne nyolcvan éves. Tizenkilenc versenyző nevezett be Oroszországból, Moldova Köztársaságból, Magyarországról, Németországból, Ausztriából és Romániából. A verseny nyílvános lesz. A zenei napok keretén belül lesz két emlékkoncert a Consonantia kamarazenekar előadásában, az egyik Nagykárolyban, a másik Avasfelsőfaluban, és lesz egy kerekasztal-beszélgetés az Északi Színház studiótermében, neves hegedűművészek és zenetanárok részvételével.
Nyitókoncert
Csütörtökön 18.30 órakor, a filharmónia koncerttermében lesz a rendezvény nyitóhangversenye. Vezényel: Tiziano Duca osztrák karmester, szólisták: Fátyol Rudolf hegedüművész és Rudolf Leopold osztrák gordonkaművész.
Rudolf Leopold A sokoldalú zenész, Rudolf Leopold nem csak mint híres oszták gordonkaművész közismert, hanem mint zongorista, karmester és zeneszerző is. Bécsben született és tanulmányait is itt folytatta a Zeneakadémián Richard Krotschak és Tobias Kühne gordonkaművészek irányítása alatt. Mellette zeneszerzés és zongora szakon tanult. Évekig volt tagja a Franz Schubert Kvartettnek és a Haffner Triónak, amelyekkel több európai, ázsiai, ausztráliai és amerikai turnén vett részt. Szólistaként rendszeresen fellépett, többek között Nicolaus Harnoncurt vezénylete alatt is. 1981-ben alakította a Wiener Streichsextettet, mellyel az EMI készített több CD felvételt. Számukra több átiratot írt, pl. Richard Strauss “Metamorphosen” streichsextettre és nagybőgőre, melyet a Boosey & Hawkes cég adott ki kottán, és az EMI rögzítette CD-re. Rudolf Leopold 1983-1990 között a Zeneakadémián Bécsben mint kamarazene-tanár oktatott. Jelenleg Grazban, a Zeneakadémián gordonka professzor. erdon.ro

2011. november 27.

Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Szatmárnémetiben
Hat versenyzőt juttattak tovább a december 3-4-én a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában tartandó Kárpát-medencei döntőbe a szombaton megtartott Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Szatmár megyei döntőjén.
A megyei válogatón 12 nevező vett részt, többnyire szatmárnémeti középiskolás diákok.
Közülük Varga Erzsébet (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont), Galiger Barbara, Hart Edina és Huszti Brigitta (Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Kovács Anetta (Református Gimnázium) valamint Geszti Tímea (Babes-Bolyai Tudományegyetem) vehetnek részt a vers- és prózamondó verseny döntőjén.
A szavalóversenyt 19. alkalommal tartják meg idén, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi szervezete, a Szent-Györgyi Albert Társaság és a szatmárnémeti Szentlélek plébánia szervezésében. szatmar.ro
Erdély.ma

2012. január 12.

Szatmárnémetiben hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra Hetét
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatról számoltak be január 12-én az esemény szervezői, az Ady Endre-Társaság, az Északi Színház és a Kölcsey Ferenc főgimnázium képviselői. Idén kilenc napon keresztül várják különféle kulturális eseményekkel az érdeklődőket.
Immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét. A Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől – tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.
A rendezvényeken fellépnek úgy hazai, mint magyarországi, valamint felvidéki előadók is, mivel az évek alatt igen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kultúra ottani képviselőivel. A szervezők idén is bevonták a szatmárnémeti három magyar középiskolájának diákjait, akik már a megnyitórendezvényen fellépnek.
A rendezvénysorozatot a Magyar Kultúra Hagyományőrző Napján, január 22-én nyitják meg helytörténeti előadásokkal, szavalatokkal, népdalokkal és egy különleges gasztronómiai esttel, ahol szatmári töltött káposztát kóstolhatnak a résztvevők.
Január 23-án Kocsis István „A tér” című monodrámája kerül bemutatásra Sebestyén Aba előadásában, 25-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház fennállásának 120. évfordulója alkalmából lépnek fel a 2011-es Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál díjazottjai. Csütörtökön és pénteken Ady Endrére emlékeznek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, január 27-én pedig a Misztrál együttes lép fel a „Dinu Lipatti” Filharmóniában.
A VI. Magyar Kultúra Hete keretében szavalóversenyre is sor került az Ady Endre Társaság és Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében január 28-29 között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője a vetélkedő kapcsán elmondta: a rendezvényre minden verskedvelőt szeretettel várnak, hiszen a magyar vers a közösség ügye. Az igazgatónő ezúton is kéri azokat, akik díjakkal szeretnék támogatni a rendezvényt, azok jelentkezzenek a tanintézmény vezetőségénél.
A rendezvénysorozat a Felvidéki Rockszínház koncertjével, valamint a „Dinu Lipatti” zenészeinek kamarakoncertjével zárul. A január 12-i sajtótájékoztató keretében elhangzott: a rendezvények többnyire ingyenesek, csupán a programban szereplő öt előadásért kell jegyet váltani a színház jegypénztárában. „A Magyar Kultúra Hete az egyik olyan rendezvénysorozatunk, amelyről még nem lehet tudni hová jut. Évről évre különböző meghívottakkal, fellépőkkel színesítjük a rendezvényt, azért, hogy igyekezzünk a történelmünkben és kultúránkban otthonosabban mozogni.” – mondta el Tóth-Páll Miklós. A szervezők ezúton is megköszönik a Szatmár Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Betlehen Gábor Alap és a különböző magáncégek támogatását.
Póti Orsolya
szatmar.ro
Erdély.ma

2013. május 28.

Magyar siker az országos kórusversenyen
Közel húsz líceumi énekkar vett részt a hét végén Bukarestben a tanügyminisztérium által szervezett kórusverseny országos szakaszán. A vasárnapi eredményhirdetés kettős örömet hozott a kolozsvári magyar zenei élet számára: a Sigismund Toduţă Zenelíceum magyar tanulóinak énekkara és a Kolozsvári Református Kollégium kamarakórusa egyaránt országos második díjjal térhetett haza. A kórusverseny országos szakaszáról Kállay-Miklós Tünde, a zenelíceum igazgatóhelyettese, a kórus vezetője, valamint Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium karnagya, igazgatója nyilatkozott lapunknak.
– Iskolánk 64 éves történetében először fordul elő, hogy a magyar tanulók kórusa képviseli Bukarestben a tanintézményt egy ilyen rangos eseményen – magyarázta a Szabadságnak Kállay-Miklós Tünde. – Nagy örömet szereztünk iskolánk alapítójának, Guttman Mihály karnagynak, amikor az április végén lezajlott területi verseny után közöltük vele, hogy továbbjutottunk az országos szakaszra. A versenyt három kategóriában hirdetik meg: zenelíceumok, szemináriumok és elméleti líceumok számára. Mivel a versenyszabályzatban az is szerepel, hogy nem csak az éneklést, hanem a színpadi mozgást is pontozzák, ezért felkértük Könczei Csongort, hogy énekkarunk két tagjának, László Renátának és Réman Gergőnek – akik a Bogáncs néptáncegyüttesben is táncolnak – tanítson be egy néptáncot. Könczei végül az általunk elénekelt feldolgozás népdalának eredeti táncát tanította be a gyerekeknek. Nagyon izgultunk, hiszen a többi kórus is jó teljesítményt nyújtott – hangsúlyozta Kállay-Miklós Tünde igazgatóhelyettes.
Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a zenelíceum magyar tanulói Praetorius Psallite, S. Toduţă Arhaisme, Mokranjac szerb zeneszerző Njest Svjat című művét és Karai József Szép a tavasz, szép a nyár című, erdélyi népdalfeldolgozásokat tartalmazó kórusművét adták elő.
Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium karnagya is örömmel számolt be a bukaresti sikerről. – A versenyt a bukaresti Dinu Lipatti Zenelíceumban tartották. A zsűri szerint nehéz, de igényesen előadott repertoárral léptünk fel: G. Pittoni 150. zsoltár feldolgozása, A. Bruckner Graduálé (Locus iste), Terényi Ede Karácsonyi ima üldözöttekért, Bárdos Lajos Tréfás házasító és Constantin Râpă Cântec satiric című művét adtuk elő – közölte az igazgató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 1.

Legfelsőbb bíróság: besúgó volt Fátyol Rudolf hegedűművész
Együttműködött a Securitatéval az ország egyik legismertebb hegedűművésze, Fátyol Rudolf – állapította meg kedden közzétett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság.
A bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, miszerint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a kommunista titkosszolgálat besúgója volt.
A hegedűművész sikerrel fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra. A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenített a Fátyol Rudolf besúgói múltjáról szóló CNSAS-határozatot. Ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését jogerősen elutasították.
Az igazgatót kerestük szerda délelőtt a filharmóniánál, de munkatársai szerint éppen próbán volt.
A nagykárolyi születésű, 58 éves Fátyol Rudolf Románia egyik legdíjazottabb hegedűművésze. 2011-től az egyik legrangosabb állami elismerés, a Román Kulturális Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa.
"A romániai elit" tagja
A Wikipédia szerint egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere a nagybátya, Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-jén főigazgatójává is megválasztották.
Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett már, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg a Debreceni Egyetemen működik oktatóként.
2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is.
2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert.
Cs. P. T.
maszol.ro

2015. április 1.

Fátyol: nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot
„Nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot a Securitátéval” – jelentette ki szerdán a maszol.ro-nak Fátyol Rudolf. A neves szatmárnémeti hegedűművészt azért kerestük meg, mert kedden közzétett ítéletében a legfelsőbb bíróság jogerősen megállapította: a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. „Azt hittem ezt az ügyet már mindnyájan elfelejtettük. Különben is a táblabíróság pár éve nekem adott igazat. Vagyis elismerte, hogy nincs semmiféle konkrét bizonyíték az állítólagos besúgói múltamra, és nem írtam alá semmi” – nyilatkozta Fátyol, utalva a táblabíróság 2013-as ítéletére, amely érvénytelenítette a besúgói múltját megállapító CNSAS-határozatot.
A hegedűművészt azt nem tagadta, hogy a Securitate megpróbálta őt beszervezni. „Ez 1981-ben történt, amikor Ruha István fia Nyugaton maradt. Akkor engem is elővettek, hogy tudtam róla, de akár ma is bizonyítani tudom, hogy én azokban a napokban kórházban feküdtem, ráadásul nem is Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban” – magyarázta. Fátyol felidézte: egy ideig sem Ruha István, sem ő nem kapott útlevelet. „Megpróbáltak nyomást gyakorolni ránk, de aztán elmúlt. Talán nemzetközi sikerünk és elismertségünk is közrejátszott, hogy leszálltak rólunk” – fogalmazott a hegedűművész. Hozzátette, nem tudja, hogy most kinek állt érdekében az ügy felpörgetése. „Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy mindenkinek vannak idézőjelbe vett jóakarói. Lám, nekem is vannak” – jelentette ki.
Sike Lajos 
maszol.ro

2015. május 17.

A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom
dén a kolozsvári Igen, tessék! Mozgalom kapta meg a Nyelvőrzés Sütő András Díját. Az elismerést az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke, Péntek János adta át Szatmárnémetiben szombaton, a Magyar Nyelv Napjai keretében. A mozgalom beszámolója szerint a Dinu Lipatti Filharmóniában megtartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért.
Az Igen, tessék! Közölte: eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti, és kiemelten ösztönzőnek tartja a díjat. „Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Hálásak vagyunk a több mint 400 partner-vállalkozásnak, illetve a szakmai és anyagi segítséget nyújtó alapítványoknak, szervezeteknek” – írják közleményükben.
A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak. A Magyar Nyelv Napjai keretében a nyelvőrzési díj átadása mellett évente más városban szakmai konferenciát szerveznek, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő döntőjét tartják meg.
maszol.ro

2015. május 18.

Identitásőrzés Kazinczy szülőföldjén
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezte meg a vasárnap zárult, 13. alkalommal szervezett Anyanyelvi Konferenciát.
"A társaság programnyilatkozata a határon átívelő nemzetegyesítés anyanyelvi, kulturális téren való leképzése és megfogalmazása. Ebben a gondolatmenetben fontos vonatkozás, hogy édes anyanyelvünk reformátorának és nagy apostolának, Kazinczy Ferencnek a szülőföldjén gyülekeztünk egybe" – köszöntötte a rendezvény résztvevőit Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke.
Kitért arra, hogy az Erdélyi levelek szerzője művének Előbeszédében fájdalmas tárgyszerűséggel állapítja meg, hogy a korabeli Magyarország nem ismeri Erdélyt – Kazinczy Ferenc azért is kél útra, és vállalja rendhagyó felfedező útjának rendkívüli fáradalmait, és írja meg nagy visszhangot kiváltó „leveleit", hogy Erdély újrafelfedezésének Kőrösi Csoma Sándoraként a tájékozatlan közvéleményt és kortársait ráébressze eme „terra incognita" – az ismeretlen Erdély – gazdagságára és szépségeire. "Könyvének tanulsága és üzenete manapság is, változatlanul, vagy ha lehet mondani, még inkább időszerű" – fogalmazott Tőkés.
Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. "A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét" – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezetmegtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen.
"Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is" – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor elmondta, az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben.
Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere. Az első konferenciát még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.
A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom a "bátorságáért, fiatalságáért, önszervezkedéséért és terjeszkedéséért a Szatmárnémetiben a hét végén tartott Magyar Nyelv Napjai keretében. A rendezvényen az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) osztotta ki éves díját. Az elismerést Dr. Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke adta át. A Dinu Lipatti Filharmóniában tartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! mozgalom kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért. Az Igen, tessék! mozgalom eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti a díjat, és kiemelten ösztönzőnek tartja azt – írták közleményükben a mozgalom vezetői. "Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Lekötelezettek vagyunk azok irányába, akik a gazdasági érvekkel alátámasztott nyelvvédelmet néhány éve megalapozták, elindították. Részben huszonéves fiatalok alkotjuk a csapatot, éppen azért köszönetünket fejezzük ki a türelmes, támogató hozzáállásért szüleinknek és egyetemi tanárainknak is" – olvasható a közleményben. Az AESZ közölte, a mozgalom nyilvánvalóvá teszi a magyar nyelv és a kétnyelvűség gazdasági értékét, alakítja a nyelvi tájképet – közölte az AESZ. A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-31




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék